máj
20
2014

Jó, hogy itt vagy.

Hol az az itt? Az XMISS (Excuse Me Miss, vagy EMM) blog a disrupt társblogja. Úgy is mondhatnám, abból nőtte ki magát. Lesz, ami változik a disrupthoz képest, és lesz, ami nem. Kezdjük mindjárt azzal, hogy ez egy kicsit személyesebb és mindenképpen femininebb hangvételű blog lesz. Eleve egyes szám első személyben, és Neked íródik. Remélem ezzel majd azt is sikerül elérnem, hogy Te is elmondod nekem, amit a témáimról gondolsz. Mert tényleg kíváncsi vagyok rá. Marad viszont az, hogy igyekszem itt is igényesen feldolgozni azt, amit látok, amire felfigyelek. Itt is lesznek rovatok, de kicsit más elvek szerint csoportosítom a posztokat. De ezekre már a külsőségekből és az első pár posztból magadtól is biztos rájöttél.

Apropó külsőségek. Az XMISS kicsit tanulóterep számomra, ez az első dinamikus oldalfelépítésű blog, amit készítettem. Ez azt jelenti, hogy a weboldal a képernyő (böngésző ablak) szélességére reagál, a grafikai megjelenés rugalmasan változik. Egy blog van, viszont ez sokféleképpen jelenhet meg. Úgyhogy ne tévesszen meg, ha mondjuk egy nagy képernyő után a telefonodról is benézel ide, és azt veszed észre, hogy a menüpontok összerendeződtek, ahol kétoszlopos megjelenés volt, az egyre csökkent. A weboldal funkcionalitása megmarad. Remélem. Ha nem így lenne, kérlek szólj. Sokféle böngészővel és felbontással teszteltem, de minden kombinációt bizonyára nem tudtam kipróbálni. (Bizonyos böngészőverziók nem támogatják ezt a fajta folyékonyságot, erre viszont figyelmeztet is az oldal. Tudom, kicsit idegesítő lehet, de ha sokakat zavar, majd leszedem.)

Remélem, hogy akik a disruptot szeretik, itt is megtalálják majd a kedvüknek való posztokat, és új olvasók, követők is lesznek, akiknek a disrupt talán egy picit "sok(k)" volt. Egyelőre viszont nem akarjuk elválasztani a két blogot (talán a jövőben sem), így marad a közös Facebook csoport és elérhetőségek. Ez most jó ötletnek tűnik, aztán majd meglátjuk.

Akkor mégis miért kellett az XMISS? Rengeteg apróság nem került, nem kerülhetett ki a disruptra, mert egyszerűen nem illett oda. Ezt kénytelen voltam megérteni. Én viszont szerettem volna róluk írni, hát így született ez a blog 2014. májusában. Én személy szerint nagy örömmel vágtam bele, de ez nem jelenti azt, hogy a disrupton nem fogok írni. Néha az XMISS posztjai megjelennek majd a disrupt oldalán is, ennyivel megtámogatva a blog elindulását, szóval lesz átjárás a két blog között.

Jó, hogy itt vagy. Talán nem véletlen. Tarts velem!

Tetszett? Mondd el itt!Oszd meg! Facebook | Twitter | Google+1